Hűségprogram

Időjárás, webkamera

Vezetett túrák

Hosszú évek óta tisztelnek meg vendégeink azzal, hogy vezetett túráinkon vesznek részt, amely során szokássá vált, hogy tavasztól őszig minden szombaton 10:00-tól csoportot indítunk. Azonban egyre nagyobb az igény arra, miszerint ettől eltérő időpontban szeretné egy-egy közösség megismerni hazánknak e páratlan vidékét, így lehetőség van egyénileg is egyeztetni, milyen időpontban, melyik útvonalon tartsunk idegenvezetéssel egybekötött túravezetést. Az is a Ti döntésetek, hogy hagyományos, vagy spirituális túravezetést kértek. 

A túravezetést általában családok, illetve kisebb-nagyobb magán- vagy céges csoportok szokták igényelni, de csupán 1-2 fő részére is biztosítjuk a lehetőséget. Osztálykirándulás vagy csapatépítő tréningek alkalmával is gyakran igényelnek vezetett túrát. 

Még ha ugyanazon az útvonalon is haladunk két különböző csoporttal, nincs két egyforma túra, mert a résztvevők is természetesen eltérnek egymástól. Alapvetően az adott csoporttal érkező emberek érdeklődési köre, beállítottsága, aktuális kérdései határozzák meg milyen irányban és milyen részletességben mélyülünk el a túra során történő információ átadásba, „beszélgetésbe”. Hisszük, hogy ettől tudjuk mindenki számára kiemelten értékessé, érdekessé és felejthetetlenné tenni a túrát.

Két típusú vezetett túrát ajánlunk:

Hagyományos túravezetés – kapcsolódás a természettel

A túravezetés során lehetőséged van kiszakadni a hétköznapi „mókuskerékből”, akarva-akaratlanul is önmagad és a természet irányába fordítod a figyelmedet. Lehetőséged van picit lelassulni és élvezni a természet közelségét, feltöltődni abban a páratlan energiában, amit e terület mindenki számára biztosít. Földrajzi és történelmi érdekességeket, általános információkat is megosztunk Veled. 

Ajánljuk Neked is, ha szívesen töltöd szabadidődet aktívan a természetben, továbbá szeretnél bővebb ismereteket szerezni hazánk e tájáról és szeretnéd megismerni az adott túraútvonalat egy tapasztalt vezető által.

Spirituális túravezetés – valódi kapcsolódás önmagaddal

A nagy népszerűségnek örvendő túravezetésünk során a Turul-körúton haladunk, ahol hasznos önismereti, meditációs és vizualizációs technikák segítségével kerülhetsz közelebb a természethez és önmagadhoz. Természetesen a Te választásod, hogy a csoporttal milyen mélységben osztod meg a belső érzéseidet, felmerülő gondolataidat, de ettől függetlenül a felismeréseid nem maradnak el.

Ajánljuk Neked is, ha mélyen szeretnél kapcsolódni önmagadhoz, illetve nyitott vagy arra, hogy segítséget kapj egy kihívással való megküzdésben, egy elakadásodon való átlendülésben, vagy mélyíteni szeretnéd az önismeredet.

Magyarország feledésbe merült kincse: Dobogókő

A Pilis a Kárpát-medence energetikai szempontból kitüntetett helye, őseink szerint ez az a pont, ahol a „Föld és az Ég összeér”. Dobogókő pedig, ahol a Föld szíve „dobog”, bolygónk egyik legerősebb energetikai központja: a terület – különösebb kérés nélkül – tölti fel a rajta tartózkodók szervezetét energiával. Így amikor a Pilisben túrázunk, a természet és a kirándulás eleve előnyös hatásain kívül egyéb „extrákat” is kapunk.

A magyarok többségének fogalma sincs arról, hogy milyen értékes helyre született. Akárhol is laksz, „közel” van és értékes befektetés egész-ségedbe, ha időd töltesz itt. India nagykövet asszonya is rendszeresen Dobogókőre látogat „feltöltekezni” és a Dalai Láma is a magyarországi látogatásakor elsőként a Pilis-hegységbe siet.

Van kedved együtt felfedezni?

Turul-körút

Útvonal: A körtúra Dobogókőről (a Táltos kapun és a Mária kegyhelyen át) indul és körbejárjuk azt a – felülnézetből – kitárt szárnyú Turulmadár alakzatú útvonalat, melyet a királyaink is végigjártak koronázásuk előtt, beavatást szerezve ezáltal népük vezetéséhez. Ez egy körülbelül 2-4 órás (a csoport haladási igényétől és sebességétől függ), 3 km-es túra 200 méteres szintemelkedéssel – a Dobogókőért Közhasznú Alapítvány szervezésében.

Ez egy kiemelt körút, azonban további számos túraútvonal áll rendelkezésre, hiszen a Pilis és a Visegrádi-hegység hazánk egyik kiemelt „turista paradicsoma”. Az aktuális csoport igénye határozza meg, hogy melyik útvonalon haladunk. 

Ha szívesen ismernél meg közelebbről túracélpontokat, javasoljuk a csokorba szedett túraútvonal ajánlónkat, ahol rengeteg konkrét és hasznos információt találsz:

A túrákkal kapcsolatos egyéb információk:

Ideje: 
Előzetesen egyeztett időpontban

Részvételi díj: 
A kért időpont és létszám függvényében kerül meghatározásra

Egyéb tudnivalók a túráról:
A megfelelő túraruházat befolyásolni fogja a komfortérzetedet a túra során: készülj fel réteges öltözködéssel a hidegre / melegre, esőre és a lábbelid legyen megfelelő (túrabakancs, mely tartja a bokádat)! Felesleges dolgokat ne cipelj a hátizsákodban, de innivaló legyen Nálad!

Találkozási helyszín: 
Dobogókőn, a 
Zsindelyes Vendéglő bejárata előtt találkozunk. Címünk: 2099 Pilisszentkereszt, Eötvös Loránd u. 10. Kérjük érkezz pontosan az előre megbeszélt időpontban!

Parkolás: 
A Zsindelyes Vendéglő parkolójában, a részvételi díj tartalmazza a parkolási díjat is.

Étkezési lehetőségek: 
Ha a túra előtt vagy után szeretnél egy finomat reggelizni, ebédelni, vagy vacsorázni, lehetőség van a csoport számára kedvezményes étkezés igénylésére is. Kérjük, hogy szándékodat jelezd előre, akár már a túra időpontjának foglalásával egyidejűleg, így kedvező csomagajánlatot tudunk küldeni Részedre.

Hosszabban maradnál?

Szálláslehetőségek

Ha messzebbről érkezel és már nincs kedved este hazavezetni, vagy maradnál, mert másnap folytatnád a túrázást, vagy a programot a közelben: a szállás – a szabad helyek függvényében – megoldható jurtákban, akár még apartmanházban is! Az is népszerű, hogy a túrát megelőző napon már megérkeznek a résztvevők hozzánk, így a túravezetés napján már a szálláson ébredhetsz, maximálisan kihasználva ezzel az időt és a lehetőségeket.

Érdemes minél előbb rögzíteni a szállásfoglalást, mert a hétvégi, vagy a kiemelt időszakban lévő szabad időpontok általában mindig nagyon kedveltek, továbbá egyéb rendezvényeink, osztálykirándulásaink miatt, akár egy ezen kívüli időszak is könnyen lehet teltházas.

Wellness szolgáltatásaink

Dézsafürdőnk és szaunánk használata nagyszerűen kiegészíti a túra során megkezdett elmélyülést, elcsendesedést és az önmagunkkal történő törődést.

A 6 személyes finn „hordó” szaunánk és 6 fős parajdi sós dézsafürdőnk relaxációs élményét tovább erősíti a gyönyörű táj látványa, az erdei levegő és a dobogókői gyógyító energiák is.

Ajánlatkérő űrlap

Az alábbi ajánlatkérő felület kitöltésével kérjük jelezd elképzeléseidet!
Az űrlap kitöltése nem jár semmilyen kötelezettséggel!

Ha kérdésed lenne, bátran vedd fel velünk a kapcsolatot!

Ajándékutalvány szeretteidnek, bármilyen alkalomra!

Az ajándékozott akár a természet szerelmese, akár a finom ételeké, nálunk megtalálod a tökéletes választást! Jurtaszállásunkhoz és apartmanunkhoz is összeálítottunk csomagokat, valamint a Zsindelyes vendéglőben beváltható ajándékutalvánnyal is meglepheted családtagjaid, barátaid!

Ne hagyd itt az ajándékod!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy értesülj az aktuális programjainkról és kedvezményes csomagajánlatainkról, és ajándékként máris elküldünk egy e-bookot, amelyben összegyűjtöttük a legizgalmasabb és legfontosabb tényeket, információkat Dobogókőről

Szállásfoglalás

A kötelezően kitöltendő mezőket követi a *




Dobogókő
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.