A sípálya szomszédságában álló vendéglőnket a világhírű (Kossuth-, Ybl Miklós-, Szent István-díjas) építész, Makovecz Imre tervezte 1979-ben. Ez az első jellegzetes Makovecz-épület, mely a környezet szerves részét képezve mintha a földből nőne ki.
1982-ben Sí-Büféként indultunk, azóta szolgáljuk ki a nyáron hűvöset, télen – a nyílt tűzű kandallónknak is köszönhetően – meleget adó „menedékünkben” azokat, akik kedvelik a hagyományos magyar konyha ízeit, de a különleges ételekre vágyók, a vegetáriánusok, ételérzékenyek is jókat ehetnek nálunk.
• ízletes ételek
• több évtizedes szakmai tapasztalat
• megfizethető árak
• rendkívül széles választék – ételek és italok terén egyaránt
• készséges kiszolgálás
• különleges hangulatú egyedi épület a természet közepén
„Nemcsak abban áll a magyar szakácsművészetnek a titka, hogy egyes ételeket milyen ízlésesen tud előállítani, hanem hogyan tálalja föl egymás után úgy, hogy az elköltött étel valósággal kívánja az utána következőt, s mikor már az ember azt hiszi, hogy egészen jóllakott, akkor hoznak megint valamit, amire azt kell mondani, hogy „de már ebből eszünk!”
– Jókai Mór gondolatai inspiráltak minket is, nemcsak a magyaros ízvilág, de a vonzó választék összeállításakor is.
Vendégeink kedvencei, specialitásaink:
• saját receptünk alapján készült házi kacsamájpástétomos kenyér
• házi kacsasült
• 18 féle gyógynövényből és fűszerből készült gyömbér italunk – télen forrón, nyáron hűtve
• Juhtúrós sztrapacska bacon chipsszel
• Dobogókő leves
• Szarvas filé burgundi mártással, áfonya lekvárral
• Rakott zöldség gabonakolbásszal
Ha gyermekekkel érkezel…
• Az étlapunk és a panziós menülapunk is többféle választást kínál a legfiatalabb vendégeink részére.
• A legkisebbek számára etetőszéket biztosítunk.
• Szabadtéren kialakított mini játszórészünkben homokozhatnak és csúszdázhatnak a gyerekek.
Vendéglőnk adottságai biztosítják egyéni vendégek, de kisebb és nagyobb csoportok, rendezvények színvonalas kiszolgálását is. A 2022-ben befejeződött bővítési munkálatoknak köszönhetően – kerthelyiségeinkkel és a Jurta Vendéglővel együtt – akár 250 főt is vendégül tudunk látni.
Vendéglőnk belső tere 70 fő, teraszunk 100 fő, Jurta Vendéglőnk 50 fő, teraszunk melletti kerthelyiségünk 30 fő, illetve Jurta Vendéglőnk melletti kerthelyiségünk 35 fő befogadására alkalmas.
15 fő felett, akár kirándulócsoportról vagy diákcsoportról, munkahelyi közösségről vagy baráti társaságról van szó, kedvezményes árat tudunk biztosítani.
Írd meg nekünk az info.dobogoko@gmail.com címre, hogy mikor és hány fővel jönnél hozzánk, milyen egyéb elképzeléseid vannak, hogy egyedi ajánlatunkat elküldhessük Neked!
Családi vagy üzleti események esetén nemcsak kedvezményes étkezési árat tudunk biztosítani, de a helyszín(ek) kizárólagos használatát is.
Töltsd ki a „Rendezvények” oldalon található űrlapot, hogy mikor és hány fővel jönnél hozzánk, melyik helyszínünkre gondoltál, milyen egyéb elképzeléseid vannak, hogy egyedi ajánlatunkat elküldhessük Neked!
Szeretettel várunk egész héten az év minden napján 08:00 – 19:00 között! (Ünnepi időszakban előfordulhatnak eltérések.)
Rendezvény esetén egyedi igény szerint, a zárórát meghosszabbíthatjuk: a plusz órák idejére kizárólagosságot is biztosíthatunk!
Kérjük érkezéskor és asztalfoglaláskor vedd figyelembe, hogy konyhánk 1 órával korábban zár, mint a vendéglő!
Vendéglőnkben készpénzzel, bankkártyával, szép kártyával, vagy az általunk kiállított, érvényes ajándékutalvánnyal is fizethetsz.
Kérünk Téged, hogy tartsd tiszteletben a többi várakozó vendégünket és munkatársainkat azzal, hogy pontosan érkezel, vagy ha elkerülhetetlen a késés, akkor kérjük, hogy ezt telefonon jelezd a + 36 30 852 0340 telefonszámon, hogy a lefoglalt asztalt mihamarabb szabaddá tehessük. Asztalfoglalást késés esetén – az aktuális forgalom függvényében – maximum 10 percig tudjuk tartani.
A Foglalás elküldése után munkatársaink minden esetben e-mailben vagy telefonon visszajeleznek Neked. Aznapi asztalfoglalást kérjük, hogy telefonon is legyél kedves jelezni!
Kérjük érkezéskor és asztalfoglaláskor vedd figyelembe, hogy konyhánk 1 órával korábban zár, mint a vendéglő!
Köszönjük a megértést és az együttműködést!
Éjszakázz kedvező áron, télen- nyáron a magyarság ősi hajlékában! Próbáld ki jurtáink egyikét, vagy apartmanunkat!
Szállóvendégeink leggyakrabban a Zsindelyes Vendéglő panziós menülapjáról választanak, így kedvezményes félpanziót vagy teljes ellátást igényelhetnek. Előfordul azonban, hogy az étlapon találnak egy-egy ellenállhatatlan fogást, ennek sincs semmi akadálya.
Melyik étkezésre mikor van lehetőség?
Reggeli: 08:00 – 10:00
Ebéd: 12:00 – 16:00
Vacsora: 16:30 – 19:00
(18:00-ra kérhető legkésőbb!)
Kérjük érkezéskor vedd figyelembe, hogy konyhánk 1 órával korábban zár, mint a vendéglő!
Az ajándékozott akár a természet szerelmese, akár a finom ételeké, nálunk megtalálod a tökéletes választást! Jurtaszállásunkhoz és apartmanunkhoz is összeálítottunk csomagokat, valamint a Zsindelyes vendéglőben beváltható ajándékutalvánnyal is meglepheted családtagjaid, barátaid!
Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy értesülj az aktuális programjainkról és kedvezményes csomagajánlatainkról, és ajándékként máris elküldünk egy e-bookot, amelyben összegyűjtöttük a legizgalmasabb és legfontosabb tényeket, információkat Dobogókőről