Hűségprogram

Időjárás, webkamera

Szentkút

Megközelítés:

Pilisszentkeresztről elérhető a sárga + útvonalon, kb. 1 km

Dobogókőről javasolt körtúrák:

Dobogókő Zsindelyes/Jurtaszállás- Szentkút (kék +), Szentkút – Pilisszentkereszt (sárga +), Pilisszentkereszt – Zsivány-sziklák – Dobogókő (kék sáv) [10,8 km, 462 m szintemelkedés, kb. 3,5 óra)

Dobogókő Zsindelyes – Szentkút – Szurdok tanösvény (kék +), Szurdok tanösvény – Pilisszentkereszt – Zsivány-sziklák – Dobogókő (kék sáv) [12,8 km, 547 m szintemelkedés, kb. 4 óra)

Leírás:

A Pilisszentkereszttől nem messze található Szentkút tisztelete az 1860-70-es években keletkezett. 1949 május 3-án a tavaszi búcsún részt vevő 19 éves Erdei Matild a Historiia Domus 1950 szerint súlyos bénulásból gyógyult meg. Sarlós Boldogasszony napján ünnepi szentmisét tartanak a Szentkútnál, amely egyben zarándokutak (Mária út, Magyar zarándokút) és turistautak (sárga és kék kereszt) fontos állomása is.

„A pilisszentkereszti Szentkút létezésére vonatkozó első közlés a XX. század elején, Borovszky megyei monográfiájában bukkant fel, mely a helyet a település természeti nevezetességei között említi meg. Egy 1913-ban megjelent, Pilisszentkeresztet bemutató kis könyv (Szűcs Gyula) már bővebben írt: a „Szentkút a pomázi kocsiúttól balra, a szőlőkbe vezető kocsiúton…” található. „E rendben tartott, be is kerített forrást, amely fölé a község kis kápolnafélét is emeltetett, nem csak Pilisszentkereszt, de az egész vidék csodatevő helynek ismeri. (564. m.) Tavaszi és őszi búcsúkor még a szomszéd megyékből is felkeresik. Némelyek fehér galambot láttak vizében fürödni, mások Mária képét látták benne.”

„Mondták, hogy „Urbánéknak két ízben is megjelent volna a „Szentkútnál” a Boldogságos Szűz. (…) Amióta vizétől (amelyben valami kevés ásványi alkatrész is van ) néhányan meggyógyultak, „szent helynek” mondják, s évről évre nagyobb gondozásban részesítik. Vizét más megyékbe is hordják. Ez az üdülőhelyekkel is ellátott, állandóan árnyékos hely a pilisszentkeresztieknek kedves sétahelyük.”

„Amióta vizétől (…) néhányan meggyógyultak, szent helynek mondják…” A Historia Domus 1950. tavaszi búcsújánál jegyezte fel: „…részt vett (Erdélyi) Erdei Matild csobánkai 19 éves leány is, aki 1949. május 3-án a pilisszentkereszti Szentkútnál csodálatos módon súlyos bénulásából meggyógyult. Azóta beteg nem volt.”

„Az adatok alapján kijelenthető: a Szentkút tisztelete az 1860-as, 1870-es években keletkezett. Hivatalos egyházi engedéllyel nem rendelkezik! Pontos szabályozás híján a népi kultusz szabadon formálódik. Az engedély hiánya ugyanis sohasem zavarta az isteni szeretet után sóvárgó lelkeket.”

(Soós Sándor: Szent helyek – csodatevő források)

Ajándékutalvány szeretteidnek, bármilyen alkalomra!

Az ajándékozott akár a természet szerelmese, akár a finom ételeké, nálunk megtalálod a tökéletes választást! Jurtaszállásunkhoz és apartmanunkhoz is összeálítottunk csomagokat, valamint a Zsindelyes vendéglőben beváltható ajándékutalvánnyal is meglepheted családtagjaid, barátaid!

Ne hagyd itt az ajándékod!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy értesülj az aktuális programjainkról és kedvezményes csomagajánlatainkról, és ajándékként máris elküldünk egy e-bookot, amelyben összegyűjtöttük a legizgalmasabb és legfontosabb tényeket, információkat Dobogókőről

Szállásfoglalás

A kötelezően kitöltendő mezőket követi a *